2011. november 10., csütörtök

Chilis bab lepénykenyérrel


A hétvégén ünnepeltük a nagylányunk,  Dóri 23. születésnapját.
Mindenképpen valami olyat kellett főznöm, amit lehet
melegíteni, mert a család tagok
különböző időpontokban érkeztek este, mivel a
szombat munkanap volt.
Sokat gondolkodtam, hogy mit is kellene főzni,
még a chilis bab lett a befutó.
Persze kisebbikünknek és a kis kereszt lányomnak
más menü volt, mert
Ők igen hús mentesen étkeznek.
De erről majd legközelebb írok.
A mennyiségek most kb. 4 főre vannak megadva, én 
ennél sokkal több hozzávalóból készítettem, mert
sokan voltunk.
A lepény kenyeret nem én készítettem most.

Hozzávalók:

50 dkg darált hús
1 kis kukorica konzerv
2 doboz vörös bab konzerv
őrölt piros paprika
2 fej vöröshagyma
3 duci gerezd fokhagyma
1 Knorr Mexikói chilis bab Rafinéria 
só, bors, babér levél,
őrölt köménymag
ízvarázs 
olaj
chili paprika, vagy erős paprika

Elkészítés:

Kevés olajon az apróra összevágott vöröshagymát
megpároltam üvegesre.
Ezután beletettem a darált húst és fehéredésig pároltam.
Ekkor meghintettem piros paprikával és kicsit még pároltam, hogy
a paprika gyönyörű piros színe oldódjon ki.
Gyakran kell kevergetni, hogy le ne égjen, különben keserű lesz.
Megszórtam a fűszerekkel.
Amikor a hús megfőtt, (a darált húsnak nem kell sok főzés)
akkor beleöntöttem a Rafinéria port.
Ezután rögtön belekerült a kukorica konzerv és a bab is.
Kicsit forraltam és már tálaltam is.
Ízlés szerint még fogyaszthatunk hozzá chili paprikát, jalapeno 
paprikát.
Mi most lepény kenyérrel fogyasztottuk.

12 megjegyzés:

  1. Nálam is volt a héten csilis bab, csili nélkül.:-)
    Imádják, én régebben kuszkusszal csináltam, mostanában rizzsel.
    Isten Éltesse Dórit!:-)

    VálaszTörlés
  2. Isten éltesse Dórikát!! Finomat főztél a szülinapra. Kíváncsi vagyok a húsmentes menüre is!!

    VálaszTörlés
  3. Anikó!A kuszkuszt hogy készíted?Leírod Nekem?

    Marcsi!Köszönöm Dóri nevében is.
    Hamarosan írom a húsmentes menüt is.:-)

    VálaszTörlés
  4. Nelli, nagyon egyszerű az elkészítése! Csak forró víz kell hozzá és só. Leönteni kell a kuszkuszt, sós forró vízzel és fedő alatt, pillanatokon belül megdagad. Én csináltam már húslevessel is, mármint azzal öntöttem fel. Eléggé semleges ízű a kuszkusz. Ezért jó pl. csilis bab mellé, ami ugye markáns ízű.

    VálaszTörlés
  5. A lányodat bár utólag : Isten éltesse nagyon sokáig! Amit főztél nagyon guszta, szeretjük nagyon!

    VálaszTörlés
  6. Anikó!Akkor olyan jellegű, mint a tarhonya gondolom!:-)Finom lehet!

    Éva!Nagyon szépen köszönöm Dóri nevében is!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszta:) Nálunk is gyakran van csilis bab, a fiúk legnagyobb örömére:)Boldog Szülinapot Dórinak!!

    VálaszTörlés
  8. Boldog szülinapot az ünnepeltnek!
    A chilis babod brutálisan jól néz ki. :)

    VálaszTörlés
  9. Igen hasonló mint a tarhonya, csak sokkal kisebb szemű, meg azért ennek nem tészta íze van. Tessék kipróbálni!!!:-))))

    VálaszTörlés
  10. Bariném a kuszkusz inkább a pirított grízhez hasonlít, még nem ettetek?

    Csilis bab bármikor jöhet, jó sok csilivel, Dömi még szokott rá pluszban jalapenot is tenni.

    Dórikának itt is boldog szülinapot kívánunk!

    VálaszTörlés
  11. Isten éltesse a lányodat, én is már rég készülök kipróbálni a csilis babot de még nem jött össze.

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm lányok a sok köszöntést Dóri nevében!:-)

    Anikó!Jelentem kuszkusz beszerezve!:-)Kipróbálásról jelentek majd!:-)

    Andikám!Jalapenot mi is szeretjük, persze mértékkel!

    Kati!Próbáld ki feltétlenül, mert nagyon finom!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...