2011. november 17., csütörtök

Babos majorannás sertésragu Trollanyutól



Trollanyunál olvastam a minap a babos majoránnás
sertés ragu receptjét.
Első olvasatra is nagyon tetszett, de nap közben is
többször visszatértem az oldalára.
Aztán be is szereztem a hozzávalókat. Egyedül a barbecue
babbal voltam gondban, hogy mivel helyettesítsem, mert
itt még nem láttam sehol ilyen babot. Aztán azt
gondoltam ki, hogy barbecue
szósszal fogom helyettesíteni. Először a babot a sütőben
szerettem volna meggrillezni, de ahogy bekapcsoltam a sütőt és
a grill funkcióra állítottam elkezdett szikrázni. Valószínűleg a fűtőszál 
felmondta a szolgálatot. Ekkor jött az ötlet, hogy a Tefal
Actifryben fogom meggrillezni a babot. Mégpedig úgy, hogy a
konzerv babot jól nyakon öntöttem a barbecue szósszal és az
Actifrybe öntöttem. A keverő lapátot nem tettem bele,
nehogy összetörjön a bab. 7-8 perc alatt szépen rásült a
szósz a babra.
Most pedig következzenek a hozzávalók
és az elkészítés.
Volt még villányi vörösborunk azt használtam hozzá.


Hozzávalók:

60 dkg sertés comb
2 fej vöröshagyma
3 duci gerezd fokhagyma
2 tk. majoránna
1/2 tk. chili
1 nagy doboz bab konzerv
1 kis doboz sűrített paradicsom
6 db nagyobb krumpli
só, bors, babér levél
1 paradicsom kockára vágva
1,5 dl vörösbor (opcionális)
olaj


Elkészítés:


Kevés olajon az apróra vágott sertés húst megpirítottam.
Kevés vízzel felöntöttem és majdnem puhára főztem.
Sóval, borssal, babér levéllel fűszereztem.
Amikor a hús már majdnem puha volt akkor adtam hozzá a
négybe vágott krumplit és a szeletekre vágott vöröshagymákat,
reszelt fokhagymát, paradicsom pürét, majoránnát,
chilit, paradicsomot, majd felöntöttem a vörösborral.
Közben az elfőtt folyadékot pótolni kell, ekkor már
lehet vízzel is pótolni. Közben elkészítettem a babot is az Actifryben.
A babot leszűrtem majd egy tálba öntöttem és jól nyakon
öntöttem a barbecue szósszal.
Ezután az készülékbe tettem és 7-8 perc alatt meggrilleztem,
közben többször megkevertem.
Amikor már a hús puha volt a krumpli pedig majdnem puha
volt, akkor hozzáadtam a babot és óvatosan kevertem meg. 
Kicsit összeforraltam és már tálaltam is. Lepény kenyérrel fogyasztottuk.
Bazsi természetesen egy jó nagy adag tejföllel locsolta meg.:-)

Trollanyu!Köszönöm szépen az ötletet, nagyon finom étel,
ami gyakran fog nálunk az étlapon
szerepelni.
Íme a bizonyosság!:-)







12 megjegyzés:

  1. Már én is megjegyeztem ezt a receptet! Nagyon guszta lett nálad is, nem csodálom, hogy üres volt a tányér...:o)))

    VálaszTörlés
  2. Jó kis téli, melengető ebédkétek volt Nellike! :))

    VálaszTörlés
  3. Hú, de guszta! Na jó ötlete adtál a mai ebédhez!:-)

    VálaszTörlés
  4. Kriszti!Tényleg finom nagyon, szerintem a Te Jancsidnak is nagyon ízlene!:-)

    Andikám!Úgy ahogy mondod!:-)

    Anikó!Ma ez lesz nálatok az ebéd?:-)

    VálaszTörlés
  5. Már meg is csináltam. :-) Picit változtattam rajta, nekem darált húsom volt. És konzerv babból csináltam(pirulós), de isteni, jó dús menü!:-) Köszi

    VálaszTörlés
  6. Anikó!Darált hússal is finom lehet nagyon szerintem!Én is konzerv babbal készítettem!:-)Örülök, hogy Neked is ízlett nagyon!

    VálaszTörlés
  7. Én is főztem már Trollanyutól, nem csalódtam benne!:)
    Ezt az ételt is tervezem elkészíteni és hogy látom, Neked milyen jól sikerült és ízlett, még inkább!:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szeretem. Istenien néz ki

    VálaszTörlés
  9. Nelli, nagyon örülök, hogy elkészítetted, annak meg még jobban, hogy ízlett is:) Az én kislányom is tejföllel eszi. Nagyon klasszul megoldottad a barbecue babot:)

    VálaszTörlés
  10. Roza!Próbáld ki egész nyugodtan, mert nagyon finom volt!Nem fogsz csalódni!Te mit készítettél?

    Bianka!Tudod nálunk vevők a fiúk az ilyen étekre!:-)A Te vörösboros pörid is nagyon ízlett nekik!

    Trollanyu!Most a lencseleveseddel szemezekKöszönöm szépen, nagyon finom volt, szerintem sokszor elkészítem.

    VálaszTörlés
  11. Köszi Gesztenye!:-)Az ötlet Trollanyué, én csak megvalósítottam.Persze kicsit másképp készítettem, mint Ő.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...