2010. november 10., szerda

Baconos, kéksajtos lepény Andi módra

A nyáron a Balatonon nagyon kedves barátainknál töltöttünk el néhány napot és többek között ezzel a finomsággal vártak bennünket. Mindenkinek nagyon ízlett, azóta már többször elkészítettem, kisebb nagyobb változtatásokkal, attól függően, hogy milyen sajtok voltak itthon.
De a legfinomabb a kéksajttal.
Ez az étel is az egyszerű, de nagyszerű kategóriába tartozik.

Hozzávalók:

2 doboz fagyasztott leveles tészta 
10 db paradicsom
15-20 dkg bacon szalonna felkockázva
15 dkg kék penészes sajt
15 dkg reszelt sajt (bármilyen fajta jó)
oregano, bazsalikom, olíva olaj, só,
volt amikor metélő hagymát szórtam rá.

Elkészítés:

Legjobb az előre kinyújtott és felvágott leveles tészta.
Lisztezett gyúró lapra tesszük őket, pár perc alatt felengednek, ekkor középen kettévágjuk őket.
1 lapból 2 négyzetet kapunk.
Sütő papírral bélelt tepsibe tesszük.
A paradicsomot megmossuk, kimagozzuk (én nem magoztam), felszeleteljük.
Ízlés szerint teszünk rá paradicsomot. Én egy-két szeletet tettem rá, megsóztam.
Andi paradicsomosabbra készítette.
A bacon szalonnát felkockáztam és rászórtam a paradicsom tetejére, majd a sajtból egy keveset morzsolunk rá.
Megszórjuk a fűszerekkel, megöntözzük az olíva olajjal és megszórjuk a reszelt sajttal.
A reszelt sajt el is maradhat.
Előmelegített sütőben sütöttem lég keverésen 225 fokon kb. 20-25 percet.





9 megjegyzés:

  1. Micsoda meglepi bariném! Nagyon örülök, hogy ennyire ízlett nektek!

    VálaszTörlés
  2. Nellike! Azt a gombás, krumplis, pulykamellest csinálom vacsira. A Nellike himnuszt már játszák a zenészek. Ezt a kék sajtos ételt nem tudom, mert nincs hozzá itthon alapanyag! Nagyon szuper a blogod! Engem minden érdekel, ami gyorsan elkészíthető egytálétel, sokszor estig dolgozom! Puszi: Erika
    ... és likör is érdekelne, amit érlelni kell pár hétig fűszerekkel, csümölccsel, mert szép üvegekben ajándékozni szeretnék karácsonyra! Ha van olyanod az is jöhet!

    VálaszTörlés
  3. Júj! Még a nyál is összefutott a számban ennek a finomságnak a receptjét olvasva! Nagyon fincsi lehet.

    VálaszTörlés
  4. A kék sajttal nem vagyunk jóban, de a többi jöhet!
    Mostanában igencsak sziporkázol receptek terén.:)

    VálaszTörlés
  5. Én is beiktatom a jövő heti étrendünkbe :) !

    VálaszTörlés
  6. Én szeretem a kéksajtot:) Szóval nekem jöhet!

    VálaszTörlés
  7. Tücsök!Majd írd meg, milyen lett, szerettétek-e!

    Trini!Olyan finom,lágy krémes lesz a tetején a krémsajt, ezért szeretem én is.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...