Tegnap Trinitynél láttam a tárkonyos csirkemell ragut.
Kicsit ugyan másképp, de elkészítettem.
Sokszor készítek ilyen szaftos, zöldséges ételt, mert a tésztát nagyon
szeretjük.
Hozzávalók:
1 db csirkemell
20 dkg bébi répa
20 dkg cukorborsó
1 doboz kukorica konzerv
2 db gomba
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
olaj
só, bors, ízvarázs,
tárkony
borsikafű
1 szelet citrom karika
5 evő kanál tejföl
1 evő kanál liszt
színes tészta
1 bögre kuszkusz
Elkészítés:
A tésztát kevés olajon megpirítottam, majd kétszeres mennyiségű
vízzel felengedtem egy teás kanál sót tettem bele.
Amikor a vizet már elfőtte, félretettem és lefedtem.
A kuszkuszt ráérünk a végén elkészíteni, mert
nagyon hamar készen van.
A megmosott csirkemellet csíkokra vágtam.
A vöröshagymát felaprítottam, kevés olajon pároltam, majd
rátettem a húst. Amikor a hús már megpárolódott rátettem
a szeletelt gombát.
A különböző fűszerekkel megszórtam és a végén
1 szelet citromot is hozzáadtam.
A citromtól lágy, selymes íze lesz.
Én a tárkonyos ragu levesekbe is nagyon
szeretem a citromot.
A répát, cukorborsót és a kukoricát már
csak a végén adtam hozzá és kb. 10 percig főztem.
Amikor már puha volt a hús, akkor 5 evőkanál tejfölhöz
kevertem 1 evőkanál lisztet, kivettem a ragu levéből
1 merőkanállal. Összekevertem és óvatosan a raguhoz
öntöttem.
Ezután elkészítettem a kuszkuszt.
Elkészítését Anikótól tanultam.
Egy jénai tálba öntöttem 1 bögre kuszkuszt.
1 teáskanál sóval ízesítettem.
Vízforralóban vizet forraltam és kétszeres mennyiségű
vízzel leöntöttem.
Megkevertem, lefedtem és 15 percig állni hagytam.
Ízlett a kuszkusz bariném végül nektek?
VálaszTörlésNagyon guszta és nagyon finom lehetett! Kuszkuszt még eddig nem ettem, de már hallottam hogy a tarhonyához hasonlít. Nagyon szívesen megkóstolnám most így ahogy van a tányérodon!
VálaszTörlésNagyon guszta így a tányéron, szívesen megkóstólnám, mert én is nagyon szeretem a tésztát, különféle szaftos húsokkal, zöldségekkel, stb.
VálaszTörlésMegcsináltad a kuszkuszt? Jaj de jó!:-) Szerintem egy jó fűszeres étel mellé, finom. (mert amúgy magában, nem sok íze van!;-))))
VálaszTörlésNagyon finom lehet. Szeretem a tárkonyos ételeket. A tálalás is remek. :)
VálaszTörlésA tárkonyt is imádom, a szaftos ételek pedig mindig nyerőek a családnál:) Én másképpen készítem a kuszkuszt, majd egyszer felteszem. Ja a sajtgolyót karácsonykor 3-szor kellett elkészítenem, mert a gyerekeknek annyira ízlett, köszi:)Majd az is felkerül egyszer.
VálaszTörlésÖrülök, hogy Nektek is ízlett a sajtgolyó!:)Nálunk is nagy kedvenc.
TörlésTe nőszemély, megőrjítesz ezekkel az ízekkel...:o))) Nagyon finom lehet! El fogok határolódni a blogodtól, míg fogyózom... Kínzás! :o)))
VálaszTörlésDe jó kis összeállítás, még jó, hogy most ebédeltem:)))
VálaszTörlésÉn még eddig nem ettem kuszkuszt, egyelőre csak szemezek vele, és gyűjtögetem hozzá a bátorságot.
Nelli kedves, nagyon guszta az ételed.
VálaszTörlésKeresem a bejegyzésemet, de nem találom:(
Arról szólt, hogy kérlek, nézzél be hozzám, mert díjat szeretnék átadni Neked!:)
(Gond volt a gépemmel, biztosan azért veszett el.)
Kedves lányok!
VálaszTörlésAndikám!Ízlett, de tényleg valamilyen jó fűszeres ételhez a legjobb, mert magában nincs sok íze, ahogy Anikó is írja.
Évi!A tarhonyához hasonlít.
Kati!Te annyira kreatív vagy, hogy biztosan el fogod készíteni a kuszkuszt.
Anikó!Azóta már többször is készült!:)Köszi Neked!
Petra!A tárkonyt én is nagyon szeretem.A főzés végén szoktam általában beletenni, akkor adja ki legjobban az ízét.
Krisztikém!Nem szeretném, hogy elhatárolódj!:)))
Gabi!Így voltam vele Én is!:)
Roza!Nagyon köszönöm a díjat!Bocsánat, hogy csak most reagálok!