2014. február 9., vasárnap

Pavlova

Andi barátnőm oly sokszor sütötte már, hogy engem is nagyon csábított a Pavlova. Kicsit nehezen álltam neki, mivel egyszer már sütöttem hab csókot, de nem igazán sikerült. Vagyis a többiek azt mondták finom is volt, jó is volt. Én mégsem voltam vele megelégedve. Tegnap vettem a bátorságot és nekiláttam. Ezzel most Én is meg voltam elégedve. Így gondoltam megmutatom Nektek is a végeredményt. Andi is és Én is Tücsök Bogártól kölcsönöztük a receptet. Anita köszönöm szépen Neked itt is, nagyon jó recept. Sokszor fogom még megsütni, főleg ha lesz már friss gyümölcs.

Hozzávalók:

4 db tojás fehérje
25 dkg porcukor
1 evő kanál citromlé
1 evő kanál étkezési keményítő (itt Anita kukorica keményítőt ír, de Én azt nem kaptam)
0,5 teáskanál vanília kivonat

Amivel töltöttem:

3 dl Hulala tejszín
banán, eper, mandarin, szeder

Mindent pontosan úgy csináltam, ahogy Andi elmondta és Anita leírta.

Előmelegítettem a sütőt 175 fokra. A tojás fehérjét habbá vertem a citromlével, de nem kemény habbá.
Fokozatosan adagoltam hozzá kanalanként a porcukrot. Majd a végén 1 evő kanál porcukrot összekevertem egy evő kanál keményítővel és azt is beleforgattam, már nem géppel csak hab lapáttal a felvert tojáshabba, vigyázva, hogy ne törjön össze a hab.
Egy nagyobb bögrét rajzoltam körbe négyszer egy sütő papírra.
Ráhalmoztam a tojáshabot, visszavettem a sütőt 125 fokra és lég keverésen 30 percig sütöttem.
Ott ültem és figyeltem. :-) A sütő ajtót nem nyitottam ki, nehogy összeessen.
Amikor megsült akkor a sütő ajtót résnyire nyitottam és ott hagytam kihűlni 30 percig.
Közben elkészítettem a tölteléket. Felvertem a tejszínt és feldaraboltam a gyümölcsöket. Az eper konzerv volt, a szeder fagyasztott.
Tartalmas, kiadós süti. Egy kívülről roppanós, belülről krémes nagy hab csók. 
Aki még nem merte elkészíteni nyugodtan álljon neki, mert nagyon, nagyon finom!





                                                                 Szép napot Nektek!






9 megjegyzés:

  1. Szép lett:) Nelli jól vagy? Rég hallottam felőled:)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Katikám jól vagyok! :-) Csak néha rá kellene szánjam magam, hogy írjak. :-)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen Anita! :-)

    VálaszTörlés
  4. Aranyosak Nelli, megkóstoltam volna szívesen... :)

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy végre megütötted, meg hogy ízlett is nektek! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andikám a Te ösztönzésedre sütöttem meg, mert nagyon csábított :-)

      Törlés
  6. Gabicsek Én pedig szívesen megkínáltalak volna :-)

    VálaszTörlés
  7. Nelli,nekem is van tojásfehérjém a fagyasztóban,készülök a Pavlovára én is, sütöttem már többször,de nem lehet megunni,csak hízni tőle,de sebaj.Legközelebbi szabadidőmben neki állok!! Jól néznek ki! A sok gyümölcs is!!!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...