2014. február 13., csütörtök

Macaron

A macaron elkészítésével úgy voltam, mint a Pavlovával. Sok idő kellett még rászántam magam. Aztán az első próbálkozás nem járt sikerrel. A családom szerint finom volt és szépek is voltak, de én nem voltam megelégedve velük. Ezután eltelt sok idő még újból nekiláttam.Az egyik ismerősömnél, Ágotánál a facebookon láttam a macaronokat. Andi barátnőm is csodálatosakat süt. Ekkor gondoltam, hogy újból meg kellene próbálni elkészíteni. Eljött a Karácsonyi sütés, főzés ideje. Ekkor Zsófival a fiam barátnőjével, aki szintén nagyon szeret sütni, főzni nekifogtunk. Kicsit izgultunk, százszor elolvastuk a receptet, mértünk. A fiúkat kitiltottuk erre az időre a konyhából.

A receptet az Apró Séf receptes oldalról kölcsönöztük.
Mindent pontosan ugyanígy csináltunk.
Mandula liszt helyett mandulát daráltunk nagyon finomra. 
A 75 gr tojás fehérje 3 db tojás fehérjét tett ki.
Rózsaszín Wilton étel festékkel színeztünk.
A töltelék citromos mascarpones krém volt.

Hozzávalók: 

20 dkg porcukor
20 dkg darált mandula
7,5 dkg tojás fehérje
20 dkg kristály cukor
65 ml víz
7,5 dkg tojás fehérje

Töltelék:

1 doboz mascarpone
1 citrom leve és héja
15 dkg porcukor









Még van mit gyakorulnunk, de azt hiszem ezek már elég jól sikerültek.
Van talpuk! :-) Ami a macaronnál nagyon lényeges szempont!

Köszönjük szépen mindenkinek a gyakorlati tanácsokat!

3 megjegyzés:

  1. Hűha, Nelli! Nemsemmik vagytok! Na ez az a süti, aminek szerintem sosem állnék neki....pedig biztos finom, Csengének a színe is tetszene.:-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anikó! Állj neki nyugodtan, most már én is biztos többször megsütöm. A csajoknak biztos nagyon tetszene a színe is. Csenge és Mesi szívesen ragasztgatnák. :-)

      Törlés
  2. Nagyon szépek, gratula:) Azt hiszem ezt én is ki fogom hagyni:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...